M.G.: Hogyan kezdtétek el használni és beépíteni az alkotói folyamatokba a mesterséges intelligenciát, és milyen szándékok vezettek emellett titeket?

K.A.: A mesterséges intelligenciát már korábban figyelemmel kísértük, még azelőtt, mielőtt megjelentek volna a képi alkalmazási területei és felületei. Mi, kreatív stúdióként azt láttuk, hogy az adatokban hatalmas potenciál rejlik, még akkor is, hogyha ezt mi explicit módon nem is tudtuk kiaknázni.

A közelmúltban megjelentek azok a képgeneráló alkalmazások, amikkel egyszerűen látványos és attraktív dolgokat tudunk létrehozni, amelyek korábban még csak kezdetlegesek voltak. Ahogy viszont exponenciálisan fejlődtek ezek az alkalmazások, elkezdtük őket alkalmazni a gyakorlatban, mert rengeteg olyan problémával küszködtünk a szakmában, ami nagyon-nagyon sok manualitást igényelt.

Úgy láttuk, hogy rengeteg problémára nyújt ez megoldást, és nyilván rengeteg problémát is hoz magával, amire újabb megoldásokat kell majd találni, vagy megoldani. Tulajdonképpen folyamatokat akartunk vele optimalizálni, termékeket jobban bemutatni, a filmjeinkhez szerettük volna segítségül hívni, és mivel még a jelenség őskorszakáról beszélünk, ezért még mi is kezdetleges léptékkel vagyunk ebben benne. Azt látom, hogy iszonyatosan sok terhet tud levenni a vállunkról, és nagyon sok mindent tudunk majd automatizálni vele.

M.G.: Az alkotói folyamatok mely részében tudtátok először alkalmazni?

K.A.: Alkotói folyamatoknál ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor készítünk egy filmhez egy storyboard-ot, akkor például nagy segítség tud lenni. Amikor úgynevezett mood-okat vagy mintákat kell küldeni az ügyfélnek, mi ezzel a módszerrel sokkal gyorsabban, sokkal időhatékonyabban, sokkal pontosabban meg tudjuk mutatni, hogy milyen lehetőségek vannak. Először a képgenerálást kezdtük erre használni, storyboard-okra és minták gyártására, ezt követően prezentációk gyártására, és később már filmet is készítettünk belőle. Így épült fel a folyamat, de kezdetben a prezentációban és az értékesítésben nyújtott segítséget az alkalmazása.

M.G.: Fogalmazhatunk úgy, hogy az adminisztratív, háttér jellegű folyamatokba tudtátok bevonni, segítségképpen, majd később az alkotói folyamatokba is?

K.A.: Így van, én ezt az első folyamatot nem nevezném adminisztratívnak. Van olyan része, ami adminisztratívban jó lehet, amikor nehezen bemutatható termékeket vagy szolgáltatásokat kell vele prezentálni, akkor nagyon-nagyon jól jött, mert ezt nagy adminisztratív munkával lehetett volna valóban csak létrehozni, de konkrét filmterveket tudtunk ezzel vállalni, és emiatt jött az a felismerés, hogy ha már ezt is meg tudjuk csinálni, akkor filmtervet is tudunk készíteni magunknak.

Adódott a kérdés, hogy milyen szinten tudunk elkészíteni belőle egy filmet? 2024-et írunk, limitáltak a lehetőségek, de nem zárom ki azt, hogy 2025-2026-ra egy teljesen hihető realisztikus filmet is el lehet vele majd készíteni. Mi azért vagyunk különleges helyzetben, mert animációkat készítünk, ott nem feltétlenül szükséges a hiperrealizmus, vagy nem elvárás a film hangulatában vagy akár tematikájában. Ebben látunk nagy lehetőségeket, hogy fázisról fázisra, fokozatosan építjük be minden egyes gyártási szakaszba a mesterséges intelligenciát.

M.G.: Ahogy folyamatosan építitek be, mit gondolsz a kreativitásáról? Önálló kreatív folyamatként értékeled azt a munkafolyamatot, amit „ő” művel, vagy ezt közös munkaként aposztrofálod?

K.A.: Szerintem a mesterséges intelligencia szó nem megfelelő erre a dologra. Vannak a bemenetek, az adatok, van egy varázsdoboz, és vannak a kimenetek. Mi a bemeneteket sejtjük, hogy mik lehetnek, viszont maguk a szoftverek előállítóik sem tudják pontosan, mi történik a varázsdobozban, a kimeneteket pedig mindenki látja.

Úgy gondolom, hogy inkább egy ilyen párbeszéd jelleggel dolgozunk együtt, „ő” önmagától nem képes megoldani egy ilyen feladatot, a gép nem csinálja meg a filmet helyettünk. Folyamatosan kommunikálnunk szükséges „vele”, ami mégiscsak egy gép. Meg kell tanulnunk az „ő” nyelvezetét, alkalmazkodnunk kell ahhoz a nyelvezethez, ami neki komfortos, és ő ezáltal egyre hamarabb alkalmazkodik a nyelvezethez, ami nekünk komfortos.

Közös munkaként fogom fel. Nagyon hasonlít ahhoz, mint amit mondjuk a CGI vagy VFX, vagy utómunkastúdiót készítenek, csak nagyon-nagyon sok program által. Itt is egy programmal kommunikálunk, csak nem feltétlenül mindig az egérrel, hanem akár a billentyűzettel. Van egy ötletünk, ami a fejünkben van, és ad egy csomó variációt, amikből mi vagy választunk egy irányt, amiből tovább megyünk, vagy ad olyan variációkat, amikre nem is gondoltunk, és akkor azt fejlesztjük tovább.

A lehetőségek tárháza viszonylag végtelen lett, és van egy ilyen bőségzavar effektus is, amit meg kell tanulni kezelni a produktivitás érdekében. Én ezt abszolút közös alkotói folyamatnak élem meg, ahol azért a vezér az mégiscsak az ember.

M.G.: Hogyan alkalmazkodtok az új technológiákhoz? Ahhoz, hogy tudjátok alkalmazni ezeket a technikákat, milyen háttértudásra van szükség, milyen folyamatokat szükséges fejleszteni?

K.A.: Az új szoftvereket folyamatosan alkalmazni, implementálni kell a napi működésbe. Azt látom, hogy most ezt viszonylag mindenki el tudja érni, az előfizetői verzióikat is viszonylag alacsony áron. Tapasztalatból azt mondanám, – amit most a mesterséges intelligenciával generált filmekről, képekről látok –, hogy a művészeti szemlélet, oktatás, az nehezen megkerülhető. Kell egy olyan látásmódnak lennie az adott felhasználónak, hogy olyan minőségű produktumokat hozzon létre, amik azt a célt szolgálják, hogy az valóban egy értékteremtő, értékes alkotás legyen. Például előfordul, hogy az AI-nak „elsül a keze”, így látványos dolgokat hoz létre. Erre a képek esetében szükséges figyelni. Egy film esetében, aminek dramaturgiája van stb., egy hosszabb időintervallumot kell körbe ölelnie a folyamatnak, emiatt bejön az időfaktor is a játékba.

Nagyon nagy lehetőség ez a kis stúdióknak, vagy akár szabadúszó kreatívoknak, akiknek bár megvan a tehetségük, megvan a kitartásuk, mint szabadúszó, de nincs mögöttük egy hatalmas nagy tőke, vagy producerek, mint a nagy stúdióknál. Emiatt demokratizálódik majd a filmgyártás nagyon-nagyon rövid távon, és ez egy hatalmas kiugrási lehetőséget nyújt azoknak a stúdióknak, és a freelancer-eknek, akik ezt komolyan gondolják, és akik tőke hiányban szenvednek, és valójában a filmes szakmában a nagy stúdiókon kívül mindenki tőke hiányban szenved.

Természetesen folyamatosan dolgozni kell, tehát nem elég napi két-három órát foglalkozni „vele”.

M.G.: A stúdiótokat említve, az eddigi tapasztalataid alapján, milyen pozitívumokat és negatívumokat emelnél ki a használatával kapcsolatban?

K.A.: Negatívumot jelenleg talán egyet emelnék ki, hogy a bőség zavarába egy kicsit meg lehet bolondulni. Annyi variációt lehet vele készíteni, hogy bele lehet fáradni. Picit megváltozik emiatt a munkakör, tehát nemcsak a gyártás, hanem a szelektálás is egy nagyon fontos pozícióvá fejlődik. Ehhez szükséges a szelektálásnak a képessége és a szelektáláshoz való türelem is. A mi esetünkben azt látom, hogy nagyon jól tudjuk optimalizálni vele a gyártást. Nyilván nagyon-nagyon sok folyamatra nem lehet még használni, vagy megközelítőleg lehet használni, de ennek ellenére érdemes azokban a folyamatokban is kísérletezni, amikben még ma nem működik, – például, hogy egy 10 másodperces, hibátlan, hiperrealisztikus snittet készítsen a Himalája megmászásáról –, az már szinte működik három kameraállásból.

Ez nem jelenti azt, hogy mondjuk jövőre, vagy most szeptemberben nem lesz tökéletes. Emiatt óriási lehetőségek vannak benne, mert egy kis stúdiónak nincs lehetősége a Himalájába elmenni, forgatni drónnal, helikopterrel, ami óriási költség lenne, így viszont itt a stúdió keretein belül megmászhatjuk a Himaláját. Nagyon fontos lesz az, hogy a forgatókönyv és a sztori álljon, amibe szintén nagyon nagy segítséget tud nyújtani nekünk, mert forgatókönyv és sztori írásban is hívjuk a segítségét. Továbbá a karakterek tervezésében, a storyboard megrajzolásában is segítségünkre van, most már a hangban, a zenében, akár a narrációban, a vágásban, bizonyos 3D-s grafikák legyártásában még limitáltan, de „tud” segíteni, tehát elég széleskörű a felhasználás lehetősége.

M.G.: Említetted a szelektálási képesség felértékelődését. Mit emelnél még ki az alkotói tapasztalataid alapján, amiben még a humánum hozzáértése indokolt? Mit tesz majd hozzá az ember jövőben az alkotói folyamathoz a géppel alkotás során?

K.A.: Azt látjuk, például film esetében, hogy rendezni még nehezen tud egy darabig. A kreatív szakmának az alját és a közepét bombázza szét nagyon, amik viszonylag nem a prémium kategóriát képviselik, mint a reklámszakmában, ahol jó a pont jó.

Nem úgy választanám szét ezt a dolgot, hogy ember és gép, hanem a kettő együtt. Ez azért van, mert érdemes arra gondolni, hogy miben jó a gép, – például CGI-ban nagyon jó. Tehát ma már nem éri meg CGI-suliba beiratkozni, inkább „CGI az AI-jal” suliba érdemes. Van, amiben nem érhetjük utol, főleg azokban, amik adatalapú dolgokat igényelnek. Ez nem jelenti azt, hogy ettől függetlenül ezt a területet teljesen el kell hagyni, vagy hogy automatizálja majd az AI. Inkább vannak, akik jobban kivannak téve ennek a dolognak. Vannak, akik jelenleg kevésbé, mint mondjuk a rendezés, a vágás, amihez egy kicsit holisztikusabb rálátás kell egy projekt esetében, de már a vágást is egyre jobban érinti. Azt látom, hogy egy nagyon jó filmet jóval kisebb csapat is meg tud csinálni, de azt nem látom, hogy egy AI magától meg tudna egy filmet csinálni. Azt feltételezem, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy elveszi a munkát, hanem demokratizálja ezeket a folyamatokat.

Egy nagy költségvetésű filmet ma elkészíteni négy év, és kell hozzá ezer ember. Most elkészíteni öt hónap, és kell hozzá ötven ember. Emiatt sokkal több filmet lehet majd készíteni. Ami azt jelenti, hogy sokkal több ember kell. Jóval több produktumot lehet előállítani, ezért jóval nagyobb lesz a verseny. Megint emberek versenyeznek egymással, ugyanúgy, ahogyan csak az emberek által gyártott filmek versenyeznek, hogy kié a jobb. Most versenyeznek azon, hogy kié a jobb az AI segítségével. Arra szükséges a hangsúlyt helyezni, hogy mi az a folyamat, amiben jobban meg kell tanulni az AI-t, hogy lehet jobban implementálni vagy alkalmazni, elsajátítani.

A 90-es években bejött a Photoshop, akkor nagyon nagy helyzetelőnyben volt az, aki Photoshop-on plakátokat meg tudott csinálni. Az 1980-as, 1990-es évektől, vagy klasszikus értelemben a 2000-es évek elejétől jött, hogy mindenkinek a laptop a munkaeszköze. Most a laptop a munkaeszköze és az AI. Ma jelenleg, akinek nincs számítógépe az nem nagyon tud boldogulni. Határozottan az várható, hogy akinek nincs AI tudása, az nem tud majd haladni a jövőben.

M.G.: A művészi kreativitásról mit gondolsz? Ami megszületik az alkotó fejében, az a végeredményben hogyan manifesztálódik az AI-alkotásokban?

K.A.: Szerintem sokkal nagyobb lehetőség van akkor, hogyha teret adunk a véletlennek, és ez végtelenszer nagyobb teret ad a véletlennek. Ha van valakinek a fejében egy elképzelés, nem merevíti be a saját szemlélete, hanem friss szemmel, gondolatokból megindul a fantáziája.

Szerintem kifejezetten segíti a magas művészetet. Ez a dolog friss szemléletet hoz és rengeteg variációt, és a variációk között válogatni kell. Más lesz a képalkotás, vagy a mozgóképalkotásnak az attitűdje.

Mi nem úgy használjuk, – és én azt látom, hogy akik magas szinten igyekeznek ezt használni, azok sem így használják–, hogy van valami a fejében és mindenféleképpen azt szeretné a géptől kinyerni. Van valami a fejében, az lehet valamennyire obskúrus, valamennyire konkrét, és a géppel közös variációkat gyártanak, és emiatt beindul a fantáziája, és elindul akár több irányba. Nagyon-nagyon sok lehetőséget végig futtat a gép, nagyon sok lehetőséget végig futtat az ember a szelektálás folyamatán, és emiatt kialakul egy ilyen kreatív brainstorming az AI és az ember között, ahol az ember hozza meg a döntéseket, nem az AI, az ember szelektál, és nem az AI, az ember alkot, és nem az AI. Ezt sokan összetévesztik, tehát nem az AI alkot, az AI a meglévő alkotásokból alkot, hoz létre újat, de az ember instrukcióira. Ez szerintem nagyon-nagyon fontos, mert aki attól fél, hogy ez nem magas művészet, vagy nem abba az irányba megy, szerintem az tévútón jár, de kétségtelenül megváltozik a művészet definíciója. Ahogy változott vagy módosult is akkor, amikor így megjelentek a digitális nyomatok, vagy a számítógéppel való képalkotás is, művészetnek, magas művészetnek számít, vagy amikor bejött a hangos film, vagy bejöttek a filmek, a mozgókép. A fényképezőgéppel is tudnék analógiát vonni: Amikor bejött a fényképezőgép, akkor főleg az anakronisztikus gondolkodású korabeli prominensek mondták azt, hogy ez nem művészet, és aztán kiderült, hogy mégiscsak tud művészet lenni.

M.G.: Hogyan formálja át a jelenség a művészetet, a magas művészet részének tekinthetőek-e az AI-alkotások? Mit gondolsz arról, hogy stílustranszferként utalnak az alkotói folyamatra, és reprodukcióként tekintenek az AI-alkotásokra?

K.A.: Jogos a bírálat, jogos a probléma. Ha valaki egy olyan parancsot ad neki, hogy szeretnék egy olyan fotót, amin szép zöld mező van, piros pipacsokkal, és egy nagyon híres francia festő stílusában, esetleg lila szoknyában, nem kimondva, hogy most mire gondolok, és impresszionista stílusban, az nem annyira egyedi. Itt nagyon-nagyon sok stílust lehet kitalálni, feltalálni, és pont ebben rejlik a művészetnek az ereje, ahogyan éppen Monet is, aki az impresszionizmus előfutára volt, és egy olyan korszakalkotó stílust hozott el, amit itt is el lehet hozni. Monet másolhatott volna freskókat, másolhatott volna romantikus stílusban, festhetett volna portréfestményeket, vagy Jézus megjelenéseket, de behozott egy ilyen stílust. Itt is be lehet hozni egy saját egyéni stílust, az AI-nál, annak valóban nincsen értéke, hogyha valamit csak utánzunk.

Az, hogy az ő bemenetei miből gazdálkodnak, az egy más kérdés, de mivel milliárd bemenetből gazdálkodik, az alkotó dönti el azt, hogy milyen irányba tereli ezt a dolgot. Fontos, hogy milyen irányba alakít ki egy intakt, unikális stílust, mert végül is csak annak van értéke. Kialakít tehát mondani valót, stílust, tartalmat, értéket, és ezért ezt lehet definiálni, ezt meg lehet ítélni.

Az adatbemenetekkel kapcsolatban nehézkes jogi procedúrák, vagy jogi ügyek hálójába nem szeretnék nem jogászként belebonyolódni. Nyilván a plagizálást, ahol lehet, ott el kell fojtani, és szerintem mindenhol lehet. Nem látok abban potenciális veszélyforrást, hogy milliárd és milliárd alkotó, és nem csak alkotó, hanem milliárd-milliárd ember adataiból, más típusú adataiból is, adatainak felhasználásával is készül alkotás. Így működik a Netflix is. A Netflix is adatok alapján működik, megnézi, mit szeretnek a felhasználók, és abba az irányba fejlesztenek filmeket, ami a legnézettebb. A mesterséges intelligencia jobban köztünk van, mint gondolnánk. A filmeknek a jelentős része az nem egy impresszió által készül, vagy megérzés által, hanem kőkemény jóslatok, AI jóslatok által készül. Akkor az most nem művészet, amit adatok alapján készítenek? Ez egy érdekes dilemma.

M.G.: Lehet az AI-nak műfajteremtő, vagy stílusteremtő jövője? Illetve, hogyan tud a művészettörténeti diskurzusba bekapcsolódni, és új műfajt teremteni a kreatív ipar által okozott tömegtermelés mellett? Továbbá, hogyan tudtok az adatok biztonságáról meggyőződni, illetve milyen felkészültség kell ahhoz, hogy adatokkal dolgozzatok?

K.A.: Az AI, a képalkotás, állóképalkotás, vagy mozgóképalkotás területén belül már külön szekciókkal rendelkezik, és még több szekcióval fog rendelkezni. Nyilván sokan ódzkodnak ez ellen, akik védik a saját monopol hatalmukat, pozíciójukat, de ez megállíthatatlan. Ugyanúgy lesz a filmes fesztiválokon AI kategória is, hol előbb, hol később, mint ahogy van legjobb speciális effektek kategória. Ez is idővel jött be. Az Oscar-díjnál az első évtizedekben nem volt, mert sokáig úgy vélték, hogy ez nem művészet, aztán csak lett egy ilyen kategória, és a Jurassic Park kapott egy ilyet. Van külön speciális effektek kategória, CGI kategória, amit szintén Oscar-díjjal jutalmaznak, tehát beépült. Valószínűsítem, – talán az európai fesztiváloknál korábban –, hogy lesz egy ilyen AI kategória. Azon belül, hogy AI segítségével készített filmek.

Abszolút van helye és pozíciója, és lesz is ennek a kategóriának, és utána össze is fog olvadni, tehát a kettőt nem választják majd el ennyire élesen, mert tudatosulni fog az, hogy ez mégiscsak egy eszköz, egy forgatási és képalkotási, mozgóképalkotási eszköz. Akik ellene vannak, vagy a neoludditák, akik ettől nagyon-nagyon tartanak, úgy gondolom, hogy ők vannak a legnagyobb veszélyben, mert mire ők feleszmélnek, addigra behozhatatlan előnyre tesznek szert bizonyos alkotók. Nagyon nehéz lesz számukra ezt lekövetni.

A másik kérdés az etikus használat. Vannak arra törekvések, mint pl. az Adobe-nél, hogy megjegyzi azokat a munkákat, akikből táplálkozik. Úgy gondolom, hogyha beírunk egy ilyen parancsot: „egy lila majmot szeretnénk egy hatalmas űrhajóban, ahogy éppen megy át a Marsra, és közben követik kis lila egerek még kisebb űrhajóval, de közben lézerrel lövik, és közben megjelenik egy szuperobjektum az égen, ami beszippantja őket stb.” az plagizálás lenne. Nagyon sok alkotómunkáját megnézi, nagyon sok adatot néz meg a világból, tehát ugyanannyi adatot néz meg más területről. Megnéz a majmokról, Darwintól kezdve mindenkinek az adataival dolgozik, az egerek adataival dolgozik, nem csak azzal dolgozik, hogy egy művész 98-ban milyen egeres képet festett. Ez azért nagyon-nagyon fontos, hogy az eddig megszerzett emberi tudást így lehet kommunikálni a dologban, és mivel milliárd és milliárd dolgokat szoroz össze, emiatt én ezt például abszolút nem gondolom plagizálásnak.

Azt plagizálásnak tartom, hogyha azt írnám be, hogy szeretnék egy majmot egy űrhajóval, majmok bolygója stílusában, Tim Burton rendező képi világával. Az mondjuk nem annyira eredeti, és az lehet majmolás, erre azért törekszünk, hogy elkerüljük.

Szerintem itt az a fontos, hogy olyan stílust, olyan karakterjegyeket, olyan promptokat, parancsokat, olyan kifejezéseket adjunk meg nekik, amik unikálisak. A szabályozásnak lesz egy ilyen érdekes mocsara majd, hogy ezt hogyan szeretnék szabályozni. Elfojtják az innovációt, mert a túlzott szabályozás az elfojtja, vagy éppen teret enged neki. Az más kérdés természetesen, hogy fake news-oknak vagy deepfake-eknek a gyártását 100%-ig, ahol lehet tűzzel, vassal írtani kell. Úgy gondolom, hogyha a jelenleginél drasztikusabbak, keményebbek lennének a szabályozások, a szabad képalkotás, mozgóképalkotás területén, akkor az elfojtaná az innovációt.

M.G.: Az AI az egész emberi tudást felhasználja, miközben adatokból dolgozik, tehát egy kulturális archívum az, ami benne van ezekben az alkotásokban. Hogyan vélekedsz erről az alkotásaid kapcsán? Kliséket látsz, vagy inkább teljesen úgy megoldásokat?

K.A.: Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor kérünk tőle egy képet, az valószínűleg klisés lesz. A festőknél például az a folyamat, hogy felvázol egy rajzot, megfest egy bizonyos részt, újra festi, majd építi, bontja, mint egy rajzot. A Képzőművészeti Egyetemre jártam, azért tudok erről talán részletesebben nyilatkozni. Ugyanez történik itt is, hogy egyedi legyen, és ne legyen az a rajz klisés. Itt is építjük és bontjuk. Ma már Magyarország a 10 millió politikus, fociedző és AI művész országa, és AI művésznek tartja az magát, aki beír egy parancsot. Több órát lehet egyetlen egy állóképpel eltölteni úgy, hogy még mindig nem maradéktalanul megfelelő az alkotó számára a megoldás. Van is ez a mondás, hogy az amatőr fotósnak százból száz képe jó, a profi fotósnak százból egy se. Annál egyedibb, minél több minden van benne végsősoron az alkotónak az eszmeiségéből, a világnézetéből, a látásmódjából, a gondolataiból, az értékrendjéből. Ezáltal nem tartom veszélyesnek. Annak idején Cezanne-tól megkérdezték egy kiállításon, hogy van az, hogy valamelyik festménynél elidőzik 20 percet, vagy akár egy órát, és van, amik mellett csak végigmegy. Honnan tudja kiszűrni, hogy mi a jó? Ő szerintem frappánsan és viccesen azt válaszolta, – picit vulgáris leszek –, de így hangzott: „a jó festmény az ugyanolyan, mint a szar, már messziről ki lehet szúrni.” És szerintem itt is ugyanígy van. Tehát egy avatott szemnek az AI-által alkotott kép az lehet giccs, meg lehet magas művészet, és ezt meg lehet ítélni.

M.G.: Mit gondolsz, viszont látod-e a saját ötleteidet, gondolataidat akkor, amikor megszületik egy mű, illetve ez a mű megfelel-e az elvárásaidnak?

K.A.: Nem, nem feltétlenül. Valamelyik nem felel meg, valamelyikkel zsákutcába kerülünk, és akkor azzal idővel megyünk tovább. Otthagyjuk azt a festményt, megyünk tovább, otthagyjuk azt a mozgóképet, megyünk tovább. Van olyan, hogy elérjük azt a szintet, ami már megfelelő, hogyha reklámfilmről beszélünk. Ha művészfilmről beszélünk, akkor még kintebb van a határ, még tovább kell vele foglalkozni. Ezek nem párperces műveletek, hanem egy nagyon-nagyon hosszú, napokig, hetekig, hónapokig érlelődő folyamat, míg egy kép olyan lesz. A mozgóképről nem is beszélve. Az energiát, a figyelmet, a koncentrációt ugyanúgy bele kell tenni, csak több a variációs tehetőség, jobban ki tud nyílni az embernek a látótere.

M.G.: Mennyivel nyúlik meg a gyakorlati munka ideje amióta alkalmazzátok az AI-t, hogyan tudnád összehasonlítani azzal, amikor még nem alkalmaztátok?

K.A.: Attól függ, hogy mire használjuk. Ahol megfelelő egy bizonyos szintű produktum, tehát ahol nem kell magas művészetet nyújtani, hanem „csak” prezentációra, bemutatóra, alátámasztásra szolgál, ott is megnő, illetve, ahol magas művészetet kell létrehozni, ott még inkább. Jelenleg nem redukálja le az időt, lehet, hogy a későbbiekben lefogja, de nagyon sok időt tölt el az ember azzal, – mivel sokkal nagyobb a lehetőségek tárháza –, hogy a lehetőségen végigmegy. A maximalistáknak vagy a perfektcionistáknak ez egy rossz ír, – én is ez utóbbinak tartom magam –, hogy nagyon el lehet időzni egy képen vagy egy snitten, de azokra a feladatokra, amiket lehet vele automatizálni, azok nagyon megkönnyítik a munkáinkat, és emiatt például nekünk nem kell plusz két pozíció házon belül, tehát nem veszi el a munkát. A két adminisztratív pozícióra nincs már szükség, de két olyan pozícióra van szükség, akik az AI-jal kollaborál.

M.G.: A művészetfogyasztók, akik az ügyfeleitek, vagy a közönség, akik követik a munkásságotokat, hogyan igazodnak ehhez a jelenséghez?

K.A.: Demográfiailag is nagy különbségek vannak, nyilván egy z-generációs teljesen más, mint egy baby boomer, vagy egy veterán, vagy egy x-generációs. Kontinentális szinten is eltérések vannak, Dél-Kelet Ázsiában ebben a felemelkedést látják, – egy posztgyarmatosított területről beszélünk –, és valahol meg abszolút elutasítók. A legelutasítóbb az az Európai Unió. Azon belül szerintem Magyarországon az egyik legrosszabb a helyzet. Tízből nyolc biztosan nagyon-nagyon fél és elutasító. A félelem az abszolút természetes velejárója. Az, hogy a lehetőséget nem látják benne, az inkább nyomasztó. Korosztályonként változó, tehát z-generációsok, y-generációsok kevésbé félnek ettől, eszközként tekintenek rá, és lehetőségként, minél feljebb megyünk az időlétrán, annál kevésbé van ez így. Azt látom, hogy ami most van, az egy rossz tendencia. Aki kíváncsi típusú, az szerencsés. Általában a kíváncsi típusú emberek hajtják előre a világot is, meg az innovációt is, és abból azért van elég itt az országban is, akiknek ez nagy segítséget tud nyújtani. Látom a párbeszédekből, -én is követem a social médiát-, hogy az emberek jelentős része elutasító ezzel kapcsolatban, és érdemes lenne talán egy ilyen kormányzati edukatív programot hirdetni a témában.

M.G.: Mi a helyzet a saját műveitek értékelése kapcsán a közönség részéről? Az egyik utópisztikus filmetek, a „Holnap Budapestje” AI-jal készült. Milyen a fogadtatása annak, hogy ez AI-jal készült művészetnek van aposztrofálva? Vagy a mű értékelésénél a végeredményt ítélik meg, s nem azt, hogy mivel készült?

K.A.: Ambivalens abszolút, ez teljesen várható, nem csak a mi filmünk, hanem bármelyik más film esetében is, ami AI-jal készül. Félnek a szakmabeliek, hogy elveszi a munkájukat, a nézők félnek attól, hogy itt világvége lesz. Nehezen definiálható ez a dolog, hogy mekkora is a félelem ezzel kapcsolatban, de megosztó. Főleg úgy, hogy ez még viszonylag egy fél éves film, tehát az AI-korszakában az már nagyon öregnek számít.

Én azt látom a mostani AI-alkotásoknál is, hogy iszonyatosan nagy az elutasítók aránya. Szerintem még egy jó darabig ez lesz, amíg meg nem ismerik ennek a dolognak az előnyeit, vagy esetleg a hátrányait, mert nyilván rengeteg hátránya van az AI-nak. A média területén, hogyha csak a médiára szorítkozunk, akkor az említett fakenews-ok, a deepfake-ek, ezek iszonyatosan nagy károkat tudnak okozni, és most nem megyek el a hadászatig, csak a médiáig, hogy iszonyatosan nagy kavart lehet vele okozni, amit nem szigorítani kell, hanem be kell tiltani.

Ez kétségtelen, de nézzük a jó oldalt, és ne a sötét oldalt. Erről az oldalról tekintve iszonyatosan jó dolgokra lehet használni, és ha a kritizáló emberek tudnák, hogy mi mindenre jó, hogy a képzeletüket mennyire el tudják engedni, amit a szakmában a nagyon nagy tőkével rendelkező cégek tudnak csak, akkor más lenne a hozzáállásuk. Még ebben fejlődnie kell a szemléletnek.

M.G.: Beszéltünk a képalkotásról, filmalkotásról, milyen további művészeti területeket említenél még meg, ahol jelentős az AI szerepe?

K.A.: A filmzene például, most filmzenéket is készítünk már vele, tehát a zene az abszolút. A hang mint gyűjtőterület, amibe beleértem a zenét, a színészhangokat, a narrátor hangját, illetve az egész zenei ipar. Ott szerintem még nagyobb felfordulásokat fog hozni, mint itt, mert az sokkal jobban automatizálható.

A film az azért nehéz ügy, mert ott van hang is, (vagy bizonyos esetekben van hang is) mozgókép is, és színészet. Egy filmben van színház, fotó, és tulajdonképpen zenemű is. A zenemű önmagában egy külön egység, ami a filmben azért integrálva van, és az sokkal könnyebben automatizálható. Itt már elindult az ipar felforgatása. A képzőművészetre, állókép művészetre abszolút, a digitális műalkotásoknál szerintem nem tud majd versenyezni minőségi AI művészekkel az, aki azt a mindset-et nem alkalmazza, hogy teret ad a véletlennek.

Terméktervezőknél, formatervezőknél is elképesztő hatása van, főleg egy 3D-nyomtatás széles körben való térnyelésével kapcsolatban. Képzeljük el, hogy egy 3D-tervező, vagy formatervező elképzel valamit, és meg is tudja valósítani 3D-formátumban.

Ezen felül lehet autótervező, háztervező, lakberendező és a többi, minden, ami iparművészet. Az iparművészetben is iszonyatosan átalakítja a pozíciókat meg a körülményeket. Nem nagyon látom most így, hogy mi lehet az a művészeti ág, amiben ez nem lesz paradigmaváltó vagy rendszerváltó. Nem nagyon tudnék ilyet mondani.

M.G.: Említetted, hogy most még nagyon elutasítóak az emberek az AI-jal kapcsolatban, főleg itthon. Ti azért mégis úttörők vagytok ebben. Mit gondolsz a jövőt illetően, folytatjátok ezt a tendenciát az AI alkalmazását érintően? Hogyan látod a jövőt a szabályozások téren?

K.A.: Úgy látom a jövőt, hogy minden folyamatban alkalmazni kell az AI-t. Egy kormánynak az a dolga, hogy regulázzon, szerintem minden túl van szabályozva, -és most nem az AI-ra gondolok. Egy kormány, – nemcsak a mi kormányunk, hanem az amerikai kormány is –, baromi lassú mamut ahhoz, hogy egy AI-t szabályozzon. Amit szabályozna, addigra már egy elavult dolgot szabályoz, mert már rég túl nőtt rajta. Mi emberek lineárisan gondolkodunk, de a kormányok még inkább lineárisan gondolkodnak, ez meg egy exponenciális dolog. A GDPR rendelet 7 év alatt szabályozódott, és lett, amilyen lett. Ha két év alatt szabályoznák az AI-t, akkor most azt szabályoznák 2024-ben, ami 2022-ben kezdődött. Köszönik szépen az AI tulajdonosok, azon már rég túl vagyunk. Kétségtelenül van, amit SOS-ben kell szabályozni, mint a deepfake és a fake news. Ebben a témában megindultak a pozitív törekvések. Én tartok attól, hogy ez az alkotókra majd milyen hatással lesz, de úgy vélem, hogy nehezen tudják regulázni ezt a dolgot, pont az állam tehetetlensége, lomhasága miatt. Az államnak viszont mindig ott kell lennie, hogy szabályozza az AI-t.

Három dolog tudja szabályozni tulajdonképpen az AI-t, maga az állam, az AI-szoftvereket, a mesterséges intelligencia programokat előállító vállalatok, és mi magunk emberek. Én az államban kevésbé hiszek.

A másik, hogy a tech-cégeknek nem annyira érdekük ez a dolog. Mi magunk felhasználók tudjuk esetleg oktrojálni, kikényszeríteni ezeket a dolgokat, mind általuk, mind az állam által. Itt nagyon-nagyon nagy veszélyek vannak jelenleg, mert nagyon rövid az idő és nagyon szűkös. A szabályozás egy igazán valid téma, és szerintem nem csak azon kell lennie a hangsúlynak, hogy miként definiáljuk, hogy mi számít művészetnek és mi nem, mert úgy gondolom ez egy viszonylag objektíven meghatározható téma. A szabályozatlanságban való dilettantizmus a kormány esetében, a hozzá nemértés, a korrupció, stb., ezek most fontos kérdések. Nem lesz elég a megszokott szabályozási metodikával élni, mert nagyon gyors lépésekre van szükség, és ezt valószínűleg nem fogják tudni a kormányok megugrani. Félek, hogy akkor jönnek majd az SOS szabályozások, amikor valami nagyobb baj történik. Én támogatom mindenféle AI rendszernek az azonnali betiltását is, amiben van egy minimális lehetőség arra, hogy hatalmas károkat okozzon mind az emberek fejében, mind a társadalom szövetében. Ami ilyen jellegű, azt azonnal vagy fagyasztani kell, vagy konkrétan be kell tiltani. Ebben nem vagyok pozitív, mert ez nem a kreatív képalkotáshoz tartozik, hanem a kormányzathoz.

M.G.: Visszatérve a művészethez, a jövőben mit gondolsz arról, hogy hogyan lehet majd a befogadóknak elkülöníteni a magas művészetet a zajtól?

K.A.: Ez egy nagyon jó kérdés, hogy a befogadók hogyan különítik el a mai világban a giccset, a magas művészettől. Hát azért kell hozzá valamiféle meglévő értékrend, valamiféle képzettség, tudás.

Megkockáztatom azt, hogy kevesebben tudják megkülönböztetni világszinten a giccset a magas művészettől. Az AI által generálódott művészetet is emberek hozzák létre tulajdonképpen, emberi utasításra, emberi elképzelések alapján, emberi szelektáció alapján.

Tehát aki azon a szinten használja az AI-t, mint Robert Capa a kis masináját, az magas művészetnek számít. Egy Robert Capa képet, hogyha valami hagyományos, régi fekete-fehér képhez raknánk, akkor nagyon sokan nem is vennék észre a különbséget. Viszont a korábbiakhoz képest, abban nagy potenciális veszélyforrást látok, hogy a felhasználók milliárdjai hozzáférnek dolgokhoz, és a giccs az nagyon nagy dömpingben fog terjedni. Ebben én nagy problémát látok.

M.G.: Szerinted több pozitívuma van, mint negatívuma a magas művészetet tekintve, hogy AI-t használunk?

K.A.: A művészet területén igen, abszolút. Vannak olyan területek, amiket nem tisztem megítélni. De művészet területén igen, kinyitja a képzeletet, a fantáziát, a kreativitást, jobban teret enged a véletlennek.Nyilván egy hadiiparban, egy más típusú, konkrét szektorokban nem feltétlenül a szerencsés az AI alkalmazása. De ez a szektoroknak egy nagyon kicsi hányadát érinti, szerintem.Ahol potenciális a háborús veszély, fenyegetés, vegyifegyverek, deepfake stb. Ezekre kiemelten szükséges fókuszálni, erőforrásokat, figyelmet fordítani. A kreatív területen, és a művészeti területen abszolút a pozitívumot látom benne, és nem igazán látom azt, hogy nagyon sok embernek elvenné a munkáját, hanem inkább átalakítja. Szerintem ez az egyik legfontosabb ilyen szemléletbeli különbség az AI-t bírálók és közöttem.Több produktumot, vagy más minőségű produktumot tudunk gyártani, és olyan nincsen a kreatív szakmában, hogy mindent megfejtettünk, és akkor most már minden ki van találva, mert úgy is megcsinálták AI-jal. Mindig lehet jobbat, mást, változatosabbat készíteni.

M.G.: El tudod azt képzelni, hogy teljesen automatizált önálló alkotókat fogunk pár tíz éven belül látni?

K.A.: Az, hogy teljesen önállóan alkosson majd már meglévő praktikák alapján, szerintem ahhoz nem kell tíz év, talán öt se. Szerintem be lehet fogni ilyen automatizmusokra, amiket az alkotóval végez, instrukciók alapján, például azt tudjuk neki mondani, hogy igen, amíg én elmegyek pizzáért, vagy elmegyünk biciklizni, addig „te” kezdj el ezen dolgozni, mikor visszajövök, majd beszélünk róla. Szerintem ez nagyon közel van.

M.G.: Azt el tudod képzelni a jövőben, hogy „gondolatokkal” „érzelmekkel”, tehát a szellemi és a lelki működés imitációjával felruházott önálló mesterséges ágensek alkossanak? Hiszen, ha művészetről beszélünk, a kreativitáshoz az emberi szellem elengedhetetlen. Előfordulhat-e az adatokon való jóslást végző gépek esetében, hogy többről beszéljünk, mint matematikai műveletek megoldásáról?

K.A.: Igen, mert úgy működik, mint egy mimikri, mint egy kaméleon. Úgy vélem, jelenleg nem, de elképzelhető, hogy bele tudja majd az AI vinni adatok által a pszichológiai többletet egy alkotásba. Azt mondanám, hogy fényévekre vagyunk, de tekintettel arra, hogy AI-ról beszélünk, egy exponenciálisan fejlődő technológiáról, nem lehet fényévekről beszélni, maximum évekről. Én azt gondolom, hogy a középtávú horizonton maximum öt évig jósolnék. Ez ott lehet a levegőben, főleg, hogyha a kvantumszámítógépek is belépnek a játékba.

Örülök, hogy nem az a kérdés, hogy öntudatra ébred-e, mert szerintem ez is elképzelhető a távoli jövőben, de én sokkal nagyobb potenciális veszélyforrást látok abban, hogy inkább rossz kezekbe kerül. Sokat beszélnek arról, hogy öntudatra ébred-e az AI, és akkor a Terminátor megvalósul. Annál sokkal-sokkal nagyobb a realitása annak, hogy ez rossz kezekbe kerül. Erre érdemesebb lenne odafigyelni mindenkinek, nemcsak a döntéshozóknak.

De az, hogy teljesen automatizáltan, önállóan magas művészeti dolgot hozzon létre, én azt látom. Az, hogy az embernek ebben mi a szerepe, azt csak feltételezem, tehát, hogy az ember a kiindulási pont. Mondok egy konkrét példát. Ha azt mondom neki, hogy szeretnénk egy iszonyatosan jó pszichodráma filmet készíteni, két órában, ami mind látványban gyönyörködteti, mind tartalmában elgondolkodtatja, meghökkenti, memorizálható, emlékezetes marad a számára, és bizonyosan csak ennyi parancsot adunk neki, akkor ez alapján ő tud készíteni egy olyan filmet, ami mégiscsak a művészeti ágak egyik legkomplexebbje, mert sok művészet fonódik benne össze, sok művészeti terület. Szerintem azt meg fogja tudni csinálni. Pusztán az adatok és a pszichológia ismerete által, és a pszichológiát is adatok által ismeri meg, úgyhogy szerintem e felé megyünk.

M.G.: Úgy gondolod, hogy megmarad a művészetet jelentő tartalom, értelem és cél, ha az ember szerepe átalakul a közös alkotás során? A művészet minőségére nem lesz hatással ez a folyamat? Hasonlóan a tisztán emberi alkotásokhoz, művészetként definiálható a jövőben a gépi alkotási forma?

K.A.: Ez egy nagyon érdekes kérdés, hogy az ember által alkotott művészeti produktum számít-e művészetnek, vagy az ember által alkotott gép által alkotott dolog számít-e művészeti produktumnak. Ez egy nagyon érdekes pszichológiai, és társadalmi kérdés is, hogy mennyire elfogadott, vagy mennyire számíthat annak.

Hogyha az AI képes egy olyan filmet készíteni, – most mondok egy konkrét példát, Keresztapa –, amely nagy volumenű, grandiózus, fantasztikus alkotás, amiben Coppola a művészfilmet és a közönségfilmet közös nevezőre hozta, – és ez a nagy filmrendezőknek az unikalitása –, ha egy ilyen produkciót meg tud csinálni az AI, és ugyanilyen nagy hatással van a nézőre, akkor jó a kérdés, hogy az nem művészet? Lehet, hogy nem úgy kell definiálni, hogy akkor ez egy művészeti alkotás, hanem egy adathalmaz alkotás, ami nagyon nagy hatással van az emberekre, mint mentálisan, lelkileg, szellemileg, de hogy akkor talán azt nem művészetnek nevezzük. Nem akarok rá megkísérelni, kitalálni valami megfelelő terminus technikust, de lehet ugyanaz a célja, csak nem művészetnek fogjuk akkor nevezni, hanem egy olyan gép általi alkotásnak, ami szintén elérte a célját, de talán nem a művészet lenne rá a jó aposztrofáló jelző.

Ezek dilemmát fognak szerintem a későbbiekben okozni, vagy felvetni, mert végül is vissza kell menned a gyökerekhez, hogy mi a művészet célja, vagy mi a tudomány célja: elgondolkodtatni. Az egyik legfőbb célja szerintem a művészetnek, hogy elgondolkodtasson, és ha „ő” el tud gondolkodtatni, akkor célba is ért. Csak „ő” a saját eszközeivel tud elgondolkodtatni, és a saját eszközeivel ugyanazt a produktumot, vagy magasabb szintű produktumot létrehozni. El tud gondolkodtatni vele, és ott már egy teljesen más világba csöppenünk bele, az kétségtelen.

M.G.: Elkülöníthetők valamilyen módon, vagy megkülönböztethetők az emberi alkotások az AI alkotásoktól?

K.A.: Nem, nem tudnánk megkülönböztetni. Azt, hogy ezt egy ember vagy egy csapat alkotta, vagy az AI, azt nem tudnánk megkülönböztetni. Képtelenek vagyunk rá, azt ő tudná megkülönböztetni. Itt még nem járunk, de én meglepődnék, hogyha 10 év múlva itt még nem járnánk.

M.G.: Az AI alkotások megjelölésére használt vízjelekről mit gondolsz?

K.A.: Szerintem ebből a szempontból most jelenleg irreleváns megjelölni egy alkotást, hogy AI-jal készült. Ugyanúgy egy szoftver, egy program által, ember instrukciója alapján készült dolog. Ennél a második történetnél, amikor már nagyon-nagyon előre mentünk az időben, ott érdemes lehet talán megjegyezni, de nem biztos, hogy szükséges. Én is alkotó vagyok, tehát védeni szeretném az alkotókat, de ez nem lopás tőlük. Lehet lopásra is használni, és azt abszolút regulázni kell, hogy nem lehet konkrét alkotó stílusát olyan könnyen átvenni. Amikor a milliárddal szoroz össze milliárdot, és úgy jön ki egy ilyen alkotás, az már azért messze nem lopás, hanem az univerzális tudásnak a szimbiózisában kialakult új eredmény, mert ő olyan pontokat, problémákat, összefüggéseket vesz észre, amiatt, hogy trilliárdszor, nagyobb adatokkal dolgozik, amikre mi emberek képtelenek vagyunk. Ő viszont jelenleg képtelen olyan dolgokra, mint például az emberi intuíció. Szerintem itt a megfelelő közös szimbiózisra kell koncentrálni, és nem mindig feleslegesen plágiumot kiáltani.

M.G.: Hogyan éled meg azt, hogy túlszárnyalja bizonyos dolgokban a képességeidet?

K.A.: Nem ebből a látószögből nézem, hogy ő túlszárnyal-e, mert amikor bejövünk az irodába, akkor ő nem csinál magától semmit. Nélkülünk nem tud semmit sem csinálni, és ez egy jó darabig így is lesz. „Ő” nagyon jó dolgokat tud létrehozni, de csak velünk. Kizárólag a mi instrukcióink által, és a mi instrukcióink által emelkedik ki az alkotása a középszerű alkotások közül, amit amúgy létrehozna.

Tehát nem úgy élem meg, mint egy versenytársat, vagy egy vetélytársat, hanem mint egy alkotótársat. És van, amiben természetesen felülmúl technikailag, főleg az adatalapú technikai dolgokra gondolok, de van, amiben fényévekre van tőlünk. Úgyhogy én inkább ebben a kontextusában nézem.

Budapest, 2024.04.16.

Az interjúban szereplő képek Kondacs András fotói.

Manzenreiter, G. (2025). Interjú az Animatiqua Stúdió művészeti vezetőjével, Kondacs Andrással.

Zenodo: https://doi.org/10.5281/zenodo.14785487